TreffOrt Aula Étterem


TreffOrt Aula Étterem

Az épület 1868-tól eredetileg a Pannónia szállodának adott otthont, mely a kor jeles szállodája volt. Színészek, művészek, írók, politikusok találkozóhelye, amit mindenekelőtt előnyös fekvésének és nem kevésbé elegáns, korszerű, hangulatos megjelenésének, valamint a kiváló kiszolgálásnak köszönhetett.

A Rákóczi út 5. sz. épületben a 2007-es felújítást követően ma az ELTE Bölcsészettudományi kar intézetei, tanszékei illetve a TreffOrt Vendéglátó és Rendezvényház – KipCor Kft – vendéglátó egységei kapnak helyet, mint a TreffOrt Aula étterem is, amely a már korábban említett egykori Pannónia Szálló belső udvarából egy impozáns üvegkupolával étteremmé alakított modern stílusú rendezvényhelyszín. Az étterem saját táblaasztalaival 140-150 fő befogadására alkalmas, körasztalokkal pedig akár 130 főre is kivitelezhető a teremberendezés.


Az épület légkondicionált, akadálymentesen megközelíthető, kialakítása pedig minden szempontból megfelel a mai kor elvárásainak.


A TreffOrt Aula étterem nem rendelkezik beépített technikával, így komplett hangosítás kiépítése szükséges.

240x160

További infó

info@eskuvoihelyszinkereso.hu

Rólunk Médiaajánlat Partner kapu
Oldaltérkép

2018 © www.eskuvoihelyszinkereso.hu. Minden jog fenntartva!